Képzelődni, biztos nem képzelődök, mert mellettem ment el.
-Jesszusom, el sem hiszem!.-hallottam meg barátnőm megdöbbent hangját.
-Te ezt elhiszed?-pöckölte meg a vállam Cassie.
-Most miért csinálok úgy mintha egy csoda lépett volna be az ajtón?Oké először én is azt hittem, hogy képzelődök, de ne már..ennyire..-fordultam hátra két kedvenc ikrem felé.
-Attól, hogy te nem szereted, én még nem szerethetem nem?-kérdezte Cassie "szomorúan".
-Nem ezt mondtam.De ez már nem is szeretés, hanem istenítés.-nevettem fel halkan.
-Gyerekek egy kicsit csendesebben.-szólt ránk a tanár.-Szóval Justin, hogy-hogy vissza "küldtek" az iskolába?-szögezte a kérdést az említett személynek.
-Hát az az igazság, hogy Scooter a menedzserem találta ezt ki. Állítása szerint ha magán tanár foglalkozik velem, akkor nem nagyon tudok figyelni.-rántotta meg a vállát.
-Értem.-mondta kedvesen a tanár.
-Még mindig nem hiszem el.-álmodozott Cassie, miközben a táskájába belepakolta a könyveit.
-Oké, elég lesz.Megértettük.A nagy szerelmed itt van az iskolába. Össze fogtok jönni bla,bla. Már kívülről tudjuk.-fakadt ki magából Ella kifelé menet az osztályból.
-Mindenesetre én szurkolok nektek, de amíg ő.-mutattam a felénk közeledő lánycsapatot vezető nőszemélyre.-itt van nem hiszem, hogy sok esélyed van...-"szomorodtam" el.
-Jaj, de édes. Biztos arról álmodozik, hogy majd Justin az övé lesz.-nézett..rám?
-Mi?Én?-nevettem el magam.-Te hülye vagy Amanda? Pont engem nem érdekel.-néztem rá undorodva.
-Ajánlom is, mert ő az ENYÉM.-hangsúlyozta ki az "enyém" szót. És ezúttal a szavakat már szegény Cassienek intézte.
-Majd azt eldönti ő.-vágott vissza neki barátnőm.
-Ő igen?-húzta fel a szemöldökét Amanda, és egyre közelebb jött.
-Na jó, ebből elég.-fogtuk meg Elliaval Cassiet és elvonszoltuk a banya elől.
-Remélem megjegyezted.-kiáltott utánunk.
-Ne foglalkozz vele.-törte meg a csendet Ella.
-Nem is érdekel.-vonta meg a vállát a mellettem álló lány.
-Nem is kell, meg sem érdemli.
-Jesszus lányok nekem mennem kell.-pillantottam az órámra.
-Hova?-néztek rám csodálkozva.
-Hát ma van a színjátszó nem emlékeztek?-már vagy 5 méterrel messzebb voltam tőlük.
-Jaj, igen sok sikert.-küldtek puszit a levegőbe. Tettüket én is megismételtem, majd a lábamat bámulva siettem le a lépcsőn, egyenesen az előadóba.
Nagyon benne voltam a gondolataimban, mert csak akkor eszméltem fel, amikor valaminek illetve valaki mellkasának neki ütköztem.
-Jesszus bocsi, csak nagyon sietek....-néztem fel, és Justinnal találtam magam szembe.
-Semmi baj.-mosolygott rám, majd segített felvenni a kezemből földre leesett dolgaim.
-Tessék.-állt fel, majd a kezembe nyomta a lapjaim.
-Öhm..köszönöm.-néztem rá, majd indultam volna, ha nem tart vissza.
-Figyelj.Te is az előadóba mész?-kérdezte meg.
-Öhm. Igen.-bólintottam.
-Nem gond, ha veled megyek? Én is oda megyek, de hát...egy kicsit eltévedtem..-nevetett fel kínosan.
-Ó, persze gyere.-vártam be, majd elindultunk együtt (furcsa ez a szó) le az előadóba.
-És hogy hívnak?-nézett rám.
-Veronica Delevingne. De mindenki csak Ronnienak hív.-pillantottam fel rá.
-Én Justin Bieber vagyok.- mutatkozott be.
-Tudom..-mosolyogtam rá.
-És..hogy hogy..tehát érted..-próbált valamit elmondani. Asszem tudom mire gondol.
-Hogy miért nem kapok szívrohamot, amikor meglátlak?-löktem be az előadó terem ajtaját.
-Igen.-bólintott.
-Hát. Az igazság, hogy nem nagyon vagyok oda érted.-megállt egy pillanatra, majd utánam sietett.
-Tényleg? Hogy-hogy?
-Hát, újságok, stb. Érted.-ültem le az egyik székre a színpadtól jó messzire.
-Áh, értem.-ült le mellém.-Tudod az újságok nem mindig igazat mondanak..-hajolt közelebb suttogva, ugyanis közben a többiek közben már próbáltak.
Erre a mondatára, nem válaszoltam, csak megrántottam a vállam.
-Akkor kérlek ismerj meg.-nézett rám komolyan.
Felhúzott szemöldökkel felé fordultam.
-A nagy Justin Bieber azt akarja, hogy ÉN megismerjem?-néztem rá még döbbenten.
-Úgy érzem, hogy benned igaz barátra lehet lelni. Sosem árulnád el a barátaid igazam van? Mindig mellettük állsz akár igazuk van akár nem..-nézett még mindig rám.
-Ezeket honnan veszed?-kérdeztem döbbenten. Ilyen jól kiismerné az embereket?
-Látszik rajtad.-vonta meg a vállát, és visszaült normálisan a székbe.
-Akkor hajrá.-bólintottam. Ismerkedjünk. Oké.
-Rendben. Mesélj magadról.
-Mi miért én? Te akarod, hogy megismerjelek.-néztem rá összeráncolt szemöldökkel.
-Igen, de azért én is szeretnélek téged megismerni.-mosolygott rám.
-Hát oké..16 éves vagyok, imádok zongorázni, és nézd látod azt a zongorát ott a sarokban?-mutattam az említett tárgyra.Ő csak bólintott.
-Az ajtót ugyan kívülről zárják, de ha bent maradsz, akkor innen ki tudod nyitni.És amikor vége van a színjátszónak., akkor mindig itt maradok, és zongorázok.-mosolyogtam rá.
-Cseles.-nevetett fel halkan.-Én is szeretek zongorázni. Dobolni, és gitározni, is tudok.Ha minden igaz 3 perc múlva vége van a színjátszónak.-nézett rám vigyorogva, én pedig bólintottam.-Gondolom kell egy testőr is , aki figyel, nehogy valaki erre jöjjön.-húzta ki magát mellettem, amin csak halkan felnevettem.
-Az az igazság, hogy eddig még nem kellet, de ha szeretnéd, akkor nyugodtan őrködhetsz.-nevettem fel megint.
-Felfogadsz ideiglenes őrödnek?-nyújtotta a kisujját, amivel megígérem, hogy felfogadom testőrömnek.
-Fel.-kulcsoltam a kisujjam az övéjére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése