11.Fejezet - Oh no..dad.

Reggel komásan, és eléggé sajogó fejjel ébredtem.

Felültem körbenéztem, (fogalmam sincs, hogy miért) és amikor megláttam a még mellettem szuszogó Justint akaratlanul is mosoly húzódott az arcomra.

Nagyon jól esett, hogy itt maradt velem estére, és nem hagyott egyedül. Kár, hogy nincs egy bátyám, de most hogy megismertem Justint úgy érzem, hogy a sors megajándékozott eggyel. 

Vissza borultam a párnáim közé, és teljesen belemerültem a gondolataimba. 

Majd hirtelen eszembe jutott, hogy tegnap valaki hívott. Gyorsan az éjjeliszekrényre helyezett telefonomért nyúltam, majd felnyitottam a telefont, és a hívásnaplóba mentem. 

-Azt mondja hogy...-motyogtam magamban.

Anya. Állt ott az említett személy neve. Szóval ő hívott. 

Úgy gondoltam, hogy ha már tegnap nem tudtunk beszélni, akkor ma vissza hívom. Kiugrottam az ágyból, és kimentem az ajtón. 

Már hívtam volna Anyát, amikor mozgást hallottam a konyhába. Megfagyott bennem a vér, lehet, hogy Benjamin (mint miután megtudtam a tegnapi "randitársam" nevét). Fogalmam sem volt, hogy mit csináljak. Leraktam a telefont a kis komódra, és mivel eléggé kíváncsi típus vagyok, lassan lesétáltam a lépcsőn, majd a nappaliba mentem, ahol nem volt senki.
-Szia Ronnie.-fogtam meg valaki a vállamat, mire én felsikítottam, és az illető felé fordultam.
-Anya?-néztem rá értetlenül.-Szia Anya.-öleltem szorosan magamhoz.
-Szia életem.-puszilt bele a hajamba.
-Te hogy hogy itthon vagy?-toltam el magamtól, majd ismét vissza rántottam.

-Tegnap telefonáltam, hogy ma már reggel itthon leszek, de Justin vette fel, és mondta,hogy már alszol.

-Jaj, de jó, hogy itthon vagy Anya. Nagyon hiányoztál.-engedtem el, majd az alvástól még kómába lévő Justinra pillantottam, aki éppen ebben a pillanatban ért le a lépcsőn. Fedetlen felsőtestére tökéletesen rá lehetett látni, és hogy ne piruljak el, gyorsan elkaptam róla a tekintetem.

  -Jó Reggelt.-köszönt a szemét dörzsölgetve.

-Jó Reggelt Justin. Remélem kényelmes volt a vendégszobában az ágy.-nevetett fel Anya.

A tekintetem gyorsan Justinra kaptam, és kimeresztett szemekkel néztem rá, hátha veszi az adást.

-Ja, Igen az volt.-hablatyolt össze vissza. 

Megráztam nevetve a fejemet, majd elindultam Anya után a konyhába, ám mielőtt beléptem volna Justin elkapta a csuklómat, és vissza húzott.

-Vendégszoba?-kérdezte felhúzott szemöldökkel, és próbált komoly maradni, de láttam, a szája sarkában a kis mosolyt.

-Ne tőlem kérdezd! Ő találta ki, én nem mondtam semmit.-tettem fel a kezem védekezés képpen, majd bementem a konyhába, és leültem a bárszékekre.

Justin követte a példámat, majd levetette magát a mellettem pihenő székre.

-Kértek narancs levet?-fordult egy pillanatra felénk Anya.

-Igen.-szólaltunk meg egyszerre, majd megkaptuk a narancslevet, és szürcsölgetni kezdtük.

-Ronnie nem a te telefonod csörög?-kérdezte Anya. Abba hagyta, az ivást, majd egy szó nélkül az ajtóhoz léptem, és koncentrálva hallgattam, hogy csörög e vagy sem. 

Amikor megbizonyosodtam róla, hogy tényleg a telefonom csörög, gyorsan felszaladtam az emeletre és a kis komódon hagyott iPhonomért nyúltam.

A kijelzőn Apa neve állt.

Megfagyott bennem a vér, és bár az agyam hiába azt mondta, hogy ne vegyem fel, a szívemre hallgattam. Elhúztam a kis nyilacskát, majd a fülemhez emeltem. 

-Halló?-szóltam bele remegve. Ki tudja, lehet, hogy valami baj történt vele?!

-Hát szia kis csillagom.-és sajnos ismét csalódnom kellett. A nyelve már megint alig pörgött az alkoholtól.